Első kézből a cselekvő fogyasztóvédelem érdekében szükséges egyes törvények módosításáról


A FORE 2022. december 14-én szakmai rendezvényt tartott a fogyasztóvédelmi referenseknek az Országgyűlés által elfogadott fogyasztóvédelmi törvénycsomagról az Igazságügyi Minisztérium közreműködésével

A hibrid (on- és offline) szakmai rendezvényen az új szabályokat dr. Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium (IM) alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára ismertette a kereskedelmi láncok és gyártók képviselőiből álló fogyasztóvédelmi referenseknek.

Ezt követően dr. Eitmann Norbert főosztályvezető (IM), dr. Szomori Béla főosztályvezető (IM) és dr. Török Zoltán osztályvezető (IM) részvételével konzultációra került sor.

A rendezvény a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nemzeti Együttműködési Alap által támogatásával valósult meg a NEA0-KP-1-2022/2-001056 azonosító számú pályázat keretében.

Képek